Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet - Nyírő Gyula Központ

National Institute of Menthal Health, Neurology and Neurosurgery - Nyírő Gyula Center

Logo1

Teltház a Minnesota Részleg szakmai napján

Közzétéve: 2019. máj. 15

 

Több mint hetven érdeklődő látogatott el osztályunkra, hogy meghallgassa a Minnesota Részleg dolgozóinak előadásait a szakmai nyílt napon, amelyet a részleg működésének 6. évfordulóján rendeztek.

A rendezvény célja az volt, hogy bemutatásra kerüljön az egészségügyi keretek között zajló, szemléletileg és gyakorlatában az anonim csoportok szellemiségét magába építő Minnesota-program működése a Nyírő Gyula OPAI-ban. Az Addiktológiai Osztály égisze alá tartozó részleg megalakulásakor a stáb először a program elméleti hátterét térképezte fel, majd ennek elemeit adaptálta a helyszín, illetve a segítséget kereső páciensek sajátosságainak és szükségleteinek megfelelően.

Az előadások sorát Tremkó Mariann programvezető szakpszichológus izgalmas kérdéssel nyitotta – ki és milyen szempontok alapján dönti el, alkoholista-e valaki vagy sem? A diagnosztikus kritériumokon túl a szenvedélybeteg identitás kialakulásáról is beszélt, kitérve az anonim önsegítő közösségek szerepére a felépülésben.

A nyitógondolatokat követően Dr. Tóth András pszichiáter szakorvos a Minnesota-program felépítését és elméleti alapjait mutatta be, hangsúlyozva a terápia integratív jellegét. A program négy alappillérét a keretrendszerben, a pszichoedukációban, az érzelmi nyitásban és a közösség erejében határozta meg.

Tapasztalati segítőként Golenya Éva saját speciális szerepét ismertette a programban. Gondolataival rávilágított arra, hogy a felépülők saját élményeik segítségével hogyan tudnak másokat támogatni a józanodás útján.

Végül Huszti Mária és Wilhelm Ferenc Andrásné ápolók záróelőadásukban arról beszéltek, mit csinálnak másként Minnesotás nővérként, és hogyan értékelik az ápoló szerepét, feladatköreit a terápiás programban.

A szakmai napot kerekasztal-beszélgetés zárta.

 

 

 

von760

 800 DSC 7620800 DSC 7629800 DSC 7658


Fotók:
Tancsik Mátyás

Kórházi adatok

KSH szám:
15846035-8610-312-01 Adószám:
15846035-2-42
Számlaszám (MÁK):

10023002-00362746-00000000
 

ÁHT-I:
391395
180 eeszt logov

Könyvajánló

MEGJELENT!
borit2

Dr. Petke Zsolt
Tremkó Mariann

Felépülés a
függőségből - szerencsejáték
és szerhasználat

muveszek f170

Dr. Németh Attila

Művészek
és pszichopatológia

kenyszerbetegseg170

Dr. Harsányi András,
Dr. Csigó Katalin,
Dr. Demeter Gyula:

Kényszerbetegség
Elmélet, kutatás,
terápia

Alapítvány

Kérjük, ha módjában áll, támogassa adója 1%-ával intézményünket!
Köszönjük!

Pályázat

szech2020
 
ujszech terv png
 
cikk edihosp jpghu horizontal cef logo