Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

National Institute of Psychiatry and Addictions

www.nygy-opai.hu

Köszönetnyilvánítás

 
 

Tisztelt Németh Úr!

 

Idős házaspár vagyunk. Ahogy az természetes, egészségi állapotunk a korunk előrehaladtával egyre több hiányosságot mutat, mely gondokat azonban mind ezidáig a körzeti orvos, és a szakrendelők az orvostudomány lehetőségein belül kezelni tudták. Feleségem legutóbb jelentkezett betegsége volt az első eset, hogy annak gyógyítása, de még diagnosztizálása is meghaladta a mindig jóindulatú és segíteni is tudó körzeti orvosi lehetőségeket. Így kaptunk egy beutalót a Nyírő Gyula Kórház-OPAI belgyógyászatára, ahol ennek birtokában nem kis szorongással jelentkeztünk.

Nem ismertük, mi várja feleségemet, milyen körülmények, hiszen ott egyetlen orvost, vagy más egészségügyi dolgozót sem ismertünk. Most sem tudjuk, valami szerencsés véletlen volt –e, hogy a belgyógyászaton jelentkezéskor – nyilván tájékozatlanságunkat látva – egy végtelenül kedves, barátságos orvos, Dr. Garai Boldizsár főorvos úr szólított meg minket a kérdéssel, tud –e segíteni?

Igenlő válaszunk és néhány perces beszélgetés után szorongásunk megszűnt, úgy éreztük, már nem idegen helyen vagyunk. Garai főorvos úr azonnal és végtelen türelemmel hallgatott minket, számítógépbe írta a nyilván szükséges rengeteg adatot, és felvilágosítást adott arról, mi lehet feleségem betegsége, milyen vizsgálatokat lát szükségesnek, és milyen kezelésekkel számolhatunk.

Nem tudjuk, mi lesz a kezelések eredménye, de most már nem szorongva járunk a kórházba és bizakodunk. Garai főorvos úr fantasztikus mestere a kapcsolatteremtésnek, a bizalomkeltésnek, ami ilyen helyen mindennél fontosabb. Ezt kívántam egy beteg legközelebbi hozzátartozójaként az Ön tudomására hozni. Hiszen az emberek jobbára csak akkor ragadnak „tollat”, ha őket sérelem éri, vagy más esetleges okát látják egy panasznak. Így szeretnénk megköszönni Önnek, hogy ilyen nagyszerű munkatársai vannak. Most már nem tartunk a kórháztól, bízunk a kezelésben és talán a gyógyulásban is.



Tisztelettel üdvözli: S.L.

 

2016.06.03.

 

Kórházi adatok

KSH szám
15493125-8610-32-01 Adószám
15493125-2-41
Számlaszám
 MÁK 10023002-00317148-00000000 
Statisztikai jelzőszám
15493125-8610-32-01
180 eeszt logov

Alapítvány


Kérjük, ha módjában áll, támogassa adója 1%-ával intézményünket!
Köszönjük!

Könyvajánló

MEGJELENT!
borit2

Dr. Petke Zsolt
Tremkó Mariann

Felépülés a
függőségből - szerencsejáték
és szerhasználat

muveszek f170

Dr. Németh Attila

Művészek
és pszichopatológia

kenyszerbetegseg170

Dr. Harsányi András,
Dr. Csigó Katalin,
Dr. Demeter Gyula:

Kényszerbetegség
Elmélet, kutatás,
terápia

Publikációs lista

Nyírő-OPAI
publikációs lista
pdf-png
A Nyírő-OPAI publikációs dokumentum letöltéséhez kattintson IDE, vagy a képre!

Nyírlevél

nyirlevel banner180Hírek, interjúk, beszámolók

Pályázat

szech2020
 
ujszech terv png
 
cikk edihosp jpghu horizontal cef logo

Jelentés 2019

Pszichiátriai gondozói és osztályos
jelentések – 2019
xls-2 128

Gyermek gondozói jelentés
Pszichiátriai gondozói jelentés
Pszichiátriai osztályos jelentés

A 2019. évi jelentések XLS formában tölthetőek le a kiválasztott jelentés szövegére kattintva.